+ 36 70 600 1856

tatay.adam@gmail.com

Szolgáltatások/Madarak elleni védelem

A madarak, főként a galambok is okozhatnak kárt az épületben. Ennek megelőzése érdekében kiváló madárvédelemmel látjuk el otthonát!

Madarak elleni védelem

Folyamatosan gondot jelentenek a madarak otthona közelében? Főként a magas épületek esetében kell olyan problémákkal számolni, melyek egyértelműen a madarak megváltozott életteréhez kapcsolódik. Elsősorban a galambok esetében kell azzal számolni, hogy az emberlakta környezetben, épületekben kárt okozhatnak. Napjaink nagyvárosainak képéhez szinte már hozzátartoznak a szárnyas állatok, melyek beszennyezik a köztéri szobrokat, savas ürülékük pedig a homlokzatokat is károsíthatják.

A toll, a fészkek, a madártetemek, és az ürülék eldugíthatják az esőcsatornákat, s akár balesetekért is felelősek lehetnek a bepiszkított járművek, járdák. Ma már többféle lehetőség is adódik arra, hogy sikerüljön távol tartani a madarakat az épületektől. A madarak elleni védelem kapcsán gyakran esik a választás a madárhálókra, melyek népszerű és gazdaságos megoldást kínálnak a problémára.

Az ereszek, kiszögellések, teljes tetők, vagy homlokzatok is tökéletesen védhetőek ilyen módon. Legyen szó akár a madárhálók precíz, az épület sajátosságaihoz maximálisan passzoló felszereléséről, akár egyéb, galambok elleni védekező eszköz telepítéséről, cégünk szakemberei garantáltan megbízhatóan végzik el a teendőket. Szolgáltatásunk színvonaláért az alpin munkák terén is számtalanszor bizonyított szakemberek felelnek.

Speciális tudás

Kimagasló tudás a reklám matricaragasztás és eltávolítás terén!

Költséghatékony

Csak azért fizet, amit megrendelt! Nincsenek plusz költségek!

Környezetvédelem

Korszerű madárhálók felszerelésével megóvjuk lakókörnyezete épségét!

Információ

Amennyibben többet szeretne erről a szolgáltatásról, keresse bizalommal kollégáinkat!